
Székesfehérváron érettségizett, majd az egyetem előtt 2 évig az adóhivatalnál dolgozott. 1994-ben végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán jogászként. Rövid ideig ügyvédjelölt volt, majd a kisebbségi jogok biztosának hivatalánál dolgozott. 1997-től 10 évig az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál főigazgatói tanácsadóként, ellenőrként, majd adatvédelmi jogi vezetőként.
A Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA alapítója, 1996-2018-között az elnöke. Azóta az adiminisztrációt irányítja.
2010-2011-ben a Vidékfejlesztési- Képzési és Szaktanácsadási Intézet – VKSZI (jelenleg Herman Ottó Intézet) főigazgatója.
2010-2015 között a brüsszeli székhelyű Európai Gazdasági és Szociális Bizottság – EGSZB magyar tagja.
2019-2024 polgármester Abán
Jelenleg a Gazdák és Vidék Együttműködésben együtt dolgozó három vidéki szervezet (AGRYA-PVSZ-MHVISZ) közös titkárságát vezeti Budapesten.
2015-2020 között Úrhidai Gazda Tábor néven családjával tematikus gyermektábort működtetett Székesfehérvár mellett. A világjárvány után a Tábor már régi formájában nem indult újra. A Tábor jelenleg eseti képzéseknek ad helyet.
Dr. Mikula Lajos Aba Város polgármestere volt 2019. októbere és 2024. szeptembere között.
Az ebben az öt éves ciklusban elvégzett munkáról szóló részletes beszámolót és a következő ciklusra vonatkozó terveket bemutató 1-1 kiadványt olvashatja alább. Ezen túl letölthetők a település két városközponti részére vonatkozó fejlesztési látványtervek.
Az elvégzett munka és a valódi várossá válást célzó program nem volt elegendő az újraválasztáshoz.